2007. október 18., csütörtök

Új autó az Álomautó kiállításon


A budapesti Álomautó kiállítás legújabb darabja egyben a legöregebb is az amerikai autógyűjteményben. Az 1948-as Cadillac 61-est ebay-en vásárolta Farkasdi Károly a gyűjtemény tulajdonosa. A General Motors 1939-től 1951-ig gyártotta a 61-es sorozatot, a luxuskompakt három generációs váltást élt meg. Az első szériát 1942-ig készítették, utána a gyárnak más elfoglaltsága adódott a II. háború miatt. A háború utáni első Cadillac 61-es 1946-ban nézett körül Detroit utcáin és 1950-ig készült. A Farkasdi gyűjtemény legújabb darabja ebből a korszakból való, 1948-as datálású. A 61-es V8-asa 1939-ben a 346 köbincsből (5,7 liter) 135 lóerőt hozott elő, ezt 1941-re feltornázták 150-re, a gyűjtemény újdonsága is ennyire képes. Még mielőtt kifutott volna a széria, a Fleetwood 1949-ben megkapta az OHV vezérlésű a 331 köbincses (5,4 liter) V8-ast, ez 160 lóerős volt. Az új motorhoz igen csekély külső és belső változás járt, nem úgy mint 1951-ben, amikor az akkori divatnak megfelelően alakították a 61-eseket. A kereslet ennek ellenére eléggé visszaesett és még abban az évben kifuttatták a szalagokról. Az új szerzemény átvizsgálás, beállítások után az év végén már az Álomautó Kiállítás új helyén a Törley kastélyban nézhető meg testközelből. A modell történetét a Retro Mobil magazin október 25-én megjelenő számában részletesebben bemutatjuk, most viszont több képet adunk róla, mint amennyi az újságban majd látható.

Nincsenek megjegyzések: